utolsó frissítés: 2006. nov. 29.

Pecsétek vallomása. Bethlen Gábor fejedelem pecséteiről. Korunk III. S. 12/2001/7. 27—37.

Pecsétek vallomása
Bethlen Gábor fejedelem pecséteiről

Az erdélyi régiség kutatója számára egészen különleges forrásértékkel bírhatnak a pecsétek. Felhasználásukra azonban igen kevés példát találunk, különösen a medievisztika időkörét követő újabb korszakokat illetően. S ha elmondhatjuk, hogy nagy fehér foltok tátonganak még – tiszteletre méltó és dicséretes kezdeményezések ellenére is – középkori pecsétörökségünk kutatásában, felmérésében is, akkor a kora újkori pecsétek használatának, ábrázolásainak, feliratainak elemzésében alig számolhatunk be jelentős kutatásokról. Ezek legtöbbjét a 19–20. századforduló történeti tárgyú kiadványainak szerzői tették közzé, akik a megidézett történelem szereplőinek jellemzésére hiteles arckép vagy más, egyénhez köthető ábrázolás híján pecséteket s aláírásokat használtak. A korábbi kutatónemzedékek mentségére azt is el kell azonban ismernünk, hogy míg a letűnt 20. század első felében a pecsétreprodukciók elkészítése és publikálása állította igen nehéz feladat elé az állandó anyagi nehézségekkel küszködő tudományos folyóiratok szerkesztőit, a következő félszáz évben a hivatalos tudomány szemlélete is akadályozta osztályharcos gyanakvással tájainkon a címertani s a velük szorosan összefüggő pecséttani kutatásokat.

A pecsét valóban illusztrálhatja tulajdonosának egyéniségét, hiszen féltve őrzött, reprezentatív használati tárgya, gyűrűspecsét esetében ékszere tulajdonosának, az esetek nagy többségében szigorúan egyénhez kötődik, s létrehozásában kétségtelenül komoly szerepe lehetett a megrendelőnek, akinek mérlegelnie kellett, hogy az általa kibocsátott írott dokumentumok viaszba vagy papírba nyomott hitelesítő jegye milyen benyomást kelt majd címzettjében. Ilyen körülmények között a pecsét tulajdonosának igényességét és műveltségét, egyéniségét is jellemezheti, nagyon sokszor pedig közvetlenül hasznosítható, fontos művelődéstörténeti, archontológiai, címertörténeti tanulságok megfogalmazását támogathatja a pecsétkutatás. Nyilván másképpen fogjuk például megítélni azoknak a máramarosi kisnemeseknek a műveltségét, akik a besztercei tanácshoz írott levelüket saját pecsét híján szentjánosbogarakkal „pecsételték" meg, s másképpen azt a humanistát, aki nemesi címere mellett vagy helyett földből előkerült eredeti vagy ötvös által hamisított antik gemmát használt volt az általa kibocsátott okmányok, levelek hitelesítésére.

Nagy, de nem egyedülálló mulasztása történetírásunknak, hogy a mai napig sem rendelkezünk az erdélyi fejedelmek pecséthasználatát megvilágító tanulmánnyal s ezzel szoros összefüggésben a fejedelmi pecsétek kimerítő katalógusával sem. Azokat a tanulságokat, amelyek egy ilyen munkából adódhatnak, s egyebek mellett e folyóiratszám súlypontjának tekintett művészet–történelem viszonyt is megvilágíthatják, a következőkben Bethlen Gábor fejedelem (1613–1629) pecséteinek gazdag sorozatával próbáljuk meg illusztrálni. Ezek látványos példáját kínálják ugyanis a fejedelmi címer- és címzéshasználat politikai változásokat követően alakuló folyamatának, miközben tükrözik a fejedelem reprezentációs igényeinek és lehetőségeinek az alakulását, így tanúságai a stilisztikai változásokat előmozdító ízlésváltozásoknak is.

A vizsgált pecsétek tipáriumai természetesen nem maradtak fenn: minthogy további meglétük visszaélésekre vezethetett volna, az elavultnak tekintett pecsétnyomót maga a tulajdonos, halála esetén pedig örökösei semmisítették meg vagy tették használhatatlanná. Az elpusztult ötvösmű pozitív képét azonban számtalan, levéltárba került lenyomat őrzi, amelyek – és ez nagy előnyük más iparművészeti alkotásokkal szemben – az esetek nagy többségében pontosan keltezhetők is. A középkor és korai újkor uralkodói egyszerre több különböző pecsétet használtak, amelyekkel saját leveleiket, bizalmas utasításaikat vagy differenciálódó udvari hivatalaik által kibocsátott iratokat hitelesítettek. A rendelkezésünkre álló, leveleken és adományleveleken fennmaradt, főleg városi levéltárakból származó pecsétanyag alapján eleve sem remélhettük, hogy a nagy fejedelemnek minden pecsétjét azonosítani tudjuk, így a fejedelmi pecséthasználat formáiról teljes képet nem is adhatunk, de az itt bemutatandó, reprezentatívnak tekinthető minta lehetővé teszi bizonyos címertani és művészettörténeti tanulságok megfogalmazását. A kezünkbe került lenyomatok többsége papírfelzetes pecsét, azaz a papírra csepegtetett forró viaszt fedő papírdarabba préselték be azt a tipáriumot, amit más kancelláriai kiadványok esetében közvetlenül a viaszba nyomtak. Az előbbiek levonatai a korabeli papíranyag vastagsága, egyenetlenségei miatt lágyabbak, sokszor töredékesebbek is, mint viaszba nyomott társaiké, de ezek maradtak fenn a legnagyobb számban, így könnyebben hozzáférhetők a kutatás számára is.

A szakirodalom mindeddig még azt sem állapította meg pontosan, hogy tulajdonképpen hány pecsétet használt a nagy fejedelem és kancelláriája. Kemény József pecsétrajzokból álló gyűjteményében a fejedelemnek hét pecsétjét reprodukálta.[1] Egy 1913-ban rendezett kolozsvári kiállításon – a Századokban megjelent rövid ismertetés szerzője szerint [2] –, tizenegy pecsétlenyomatot állítottak ki. Két városi levéltár, Beszterce és Kolozsvár korabeli mandátum- és privilégiumanyagának átvizsgálása rendjén magunk a fejedelmi kancelláriának kilenc különböző pecsétnyomójától származó lenyomatot különítettünk el. Kutatásunk eredményeit a Kemény-gyűjtemény anyagával összevetve derült ki, hogy a különbség nagyobb: három általunk azonosított pecsétlenyomat hiányzik Kemény József gyűjteményéből, egy ott reprodukált lenyomatnak pedig nem sikerült nyomára bukkanni az átvizsgált anyagban. [3] Ezek alapján úgy véljük, hogy az említett kolozsvári kiállításon bizonyára bemutatott 1613 előtti gyűrűspecsétet leszámítva [4] uralkodása alatt legalább kilenc, esetleg tíz kancelláriai pecsétnyomó viselte Bethlen Gábor fejedelem nevét, címeit és címerét. Az átvizsgált anyag természete nem tette lehetővé, hogy a fejedelem gyűrűspecsétei után nyomozzunk, s biztosak abban sem lehetünk, hogy a lassan ugyan, de kétségtelenül differenciálódó fejedelmi kormányzat ágazatainak nem volt-e külön pecsétje. [5] Korabeli források azt mindenképpen kétségtelenné teszik, hogy a fejedelem egyszerre több pecsétet használt. Így értelmezhetjük azt az adatot, amely szerint Eppel Mihály kolozsvári ötvösnek 1614-ben egyszerre öt, a fejedelem számára készített pecsétnyomó metszéséért fizetett a kolozsvári sáfárpolgár. Ha feltételezzük is, hogy egy, esetleg két tipárium a fejedelemasszony, Károlyi Zsuzsanna számára készült, [6] a fejedelemnek akkor is legalább három, különböző célokra egyidejűleg használt pecsétnyomóját kellene kinyomoznunk. Annak ellenére, hogy körülményeink a pecséttani kutatások megkívánta teljességet nem teszik lehetővé, kilenc-tíz különböző pecsétnyomó vizsgálata alapján ennek az emlékcsoportnak a címertani és művészettörténeti értékelését – úgy véljük – mégis biztonságos következtetések reményében kísérelhetjük meg.

A lenyomatokat időrendben vizsgálva először a címertani változatokat kell szemügyre vennünk. Ilyen szempontból a pecsétek három, világosan elkülöníthető csoportot alkotnak. Az elsőbe sorolható három tipáriumot [7] a fejedelem trónra lépésétől, 1613 őszétől 1620. március 6. utánig használta. Akkori titulatúrájának megfelelően a körirat kereszt- és családnevét, valamint címeit – Erdély fejedelme, a Részek ura, a székelyek ispánja – tartalmazza. A három pajzsból komponált pecsétkép közepén az iktári Bethlen-címer, (címertani) jobb oldalán a növekvő szárnyas griffes, bal oldalán pedig a nap- és holdarcos, bástyás (3+3+1) pajzs található. A három pajzsot koronás, gyűrűbe csavarodott sárkány fogja össze. A sárkány fején látható nyílt koronát és a családi címer pajzsát ágaskodó oroszlánok tartják az első, 1613-as tipáriumon. [8] E pecséttípus második, 1618-ban készült változata [9] ettől csak annyiban különbözik, hogy a lombkorona – a köriratba emelve – már az egész heraldikai kompozíciót koronázza. A jobb oldali, vágott pajzs alsó fele damaszkozott, a bal oldali arany zománcát pedig poncolással jelezték. Az ugyancsak 1618-as évszámot viselő harmadik változaton [10] a sárkány a családi pajzs damaszko-zott címermezejének keretévé vált, s a pajzsfőben heraldikai lepényhez hasonló, de akár biztonsági jegynek is tekinthető kis kerek domborulat jelenik meg.

A második pecsétsorozat a fejedelem uralkodóként való nemzetközi elismerése után, első felvidéki hadjáratával szoros összefüggésben keletkezett. Három ide tartozó tipáriumának a körirata Bethlen Gábor új titulatúrájának megfelelően csak keresztnevét, valamint – előbb 1620. február 18. után – Magyar- és Erdélyország fejedelme, utóbb, a besztercebányai országgyűlés és a Habsburg-ház trónfosztása után Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia választott királya, Erdély fejedelme s a székelyek ispánja titulusokat tartalmazza. Magától értetődik, hogy ebben a felsorolásban már nem volt szükség a Magyarországi Részek ura címre. A pecsétkép négyelt öregpajzsa mindhárom tipárium esetében a magyar – vágásos és kettős keresztes –, valamint az erdélyi címert egyesíti, a sárkánykígyóval keretelt szívpajzsban pedig a családi címer nyilvánvaló töréssel létrehozott változata szerepel: a szembefordított vadlibák nyakán átfúródó nyíl ezentúl, csak a fejedelem címerében, mindig jobbra irányul. A pajzs fölött az első tipáriumon [11] a püspöki mitrára emlékeztető körvonalú, de kétségtelenül felismerhető német-római császári korona, a másik két pecsétnyomón [12] pedig a Szent Korona lebeg. Ezt a három tipáriumot 1620 áprilisától 1622. május 17. előttig használta a fejedelem. Tartalma alapján az első pecsétnyomóval rokonítható Károlyi Zsuzsanna tojásdad formájú, Magyarország és Erdély fejedelemasszonyaként használt pecsétje, amely hasonlóan négyelt öregpajzsára helyezett szívpajzsában a koronás sárkánykígyó övezte Károlyi-címert alkalmazza. Liliomos diadémú zárt korona lebeg felette, amelyből kétoldalt egy-egy hullámos szalag kígyózik ki.[13]

A fejedelem által 1623-tól használt három pecsét egységes heraldikai felfogást tükröz: a négyelt öregpajzs első és harmadik negyedében Oppeln és Ratibor, második és negyedik negyedében Erdély címere, sárkány övezte szívpajzsán pedig a fejedelem 1620-tól használt egyéni címere jelenik meg. A címerkép fölött lebegő zárt korona már semmilyen utalást nem tartalmaz a Szent Koronára. A heraldikai kompozícióval összhangban jelenik meg a Gábor, Isten kegyelméből a Római Szent Birodalom és Erdély fejedelme, a Magyarországi Részek ura, a székelyek ispánja, valamint Oppeln és Ratibor hercege[14] szövegű körirat.

Az eddig elmondottak alapján megállapíthatjuk, hogy az első kompozíciós típus végső soron Báthory Zsigmond 1594-es címerére vezethető vissza, amelyen a hárompajzsos kompozíció Moldva és Haveselve függőségének a kihangsúlyozására szolgált. A pajzsok elrendezésében ezt a hárompajzsos mintát követték Zsigmond utódai is, Bocskai Istvánt meg Báthory Gábort is beleértve. A Zsigmond király által alapított Sárkányrend jelvényének telamónként való felhasználására ugyancsak a Báthory-ház címerhasználatában találunk példát, s noha az iktári Bethlen-család hasonló kitüntetéséről egykorú források nem szólnak,[15] elképzelhető, hogy ők is, akárcsak Károlyi Zsuzsanna Kaplyon-nemzetségből származó ősei, részesülhettek ebben a kitüntetésben.[16] Ezt az elemet elhunyt férje címerének tartozékaként veszi át utóbb fejedelmi címerébe Brandenburgi Katalin is.

A második címertípus újdonság, mert nem utal sem János Zsigmond választott magyar király, sem pedig a Habsburg-házbeli magyar királyok címerére. Hiányzanak belőle a heraldikai utalások a címzésben is szereplő Dalmáciára, Horvátországra és Szlavóniára. A második címerkompozícióban először császári korona, utóbb következetesen a Szent Korona jelenik meg. Az elsőt aligha heraldikai szándékosság, hanem – mint látni fogjuk – a pecsét vésnökének a beidegződései magyarázhatják; a kétoldalt lecsüngő gyöngyfüzérekről, a diadém részleteiről és a keresztről felismerhető Szent Korona megjelenése viszont szándékos és következetes – a besztercebányai országgyűlésen előállott s a Habsburg-ház trónfosztásával teremtett új helyzetet tükrözi. A Szent Korona ábrázolását csak a nikolsburgi béke (1621. dec. 31.) után készült s a harmadik típushoz sorolható pecsétnyomókon fogja felváltani egy semleges fogalmazású zárt, uralkodói korona. [17] Ugyanezeken a magyar királyságra utaló részleteket a két, Bethlennek adományozott, Sziléziában fekvő hercegség, Oppeln és Ratibor címerei váltják majd fel, amelyek uralkodása végéig megmaradnak, annak ellenére, hogy tényleges birtoklásukról időközben le kellett mondania. [18]

Művészi kivitelezése és technikai minősége alapján az első típushoz tartozó három pecsétnyomó kelti a legvegyesebb benyomást. Az első, 1613-ban készült pecsétnyomó számtalan rossz lenyomatából gyaníthatóan amúgy sem lehetett a technikai kivitelezés remeke, kezdetleges plasztikai kidolgozása erősen elkülöníti a pecsétképet a háttértől, kompozíciója zsúfolt és áttekinthetetlen. Vésnöke szemmel láthatóan nem tudott mit kezdeni a képi elemekkel, nem tudta összebékíteni a cicákká zsugorodott és művészileg is, heraldikailag is értelmetlen oroszlánokat meg az ugyancsak telamónként szereplő sárkányt. A kompozíció zavarosságát csak fokozzák az igen bonyolult vonalú keretdíszek, melyeknek meredeken határolt éles szélei annak idején a pecsétnyomó használhatóságát is kétségessé tették. 1618-ban elsősorban az előző tipárium hibáival kellett a vésnöknek megküzdenie: a pajzsok körvonalait egyszerűsítette, megváltoztatta a címertartó oroszlánok arányait, a sárkány koronáját – talán szándékos, címertani változtatásra törekvő programnak engedelmeskedve – a körirat gyűrűjébe emelte. A pajzsok damaszkozott és poncolt dísze, az állatalakok részleteinek a kidolgozása, a plasztikai fokozatok átgondoltabb alkalmazása azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy a felfogásbeli egyezés ellenére ennek a pecsétnyomónak a vésnöke elődjénél nagyobb jártassággal, több gyakorlattal látott munkájához. A harmadik tipáriumot ugyancsak 1618-ban vésték, kivitelezésében mégis jelentős különbségek vannak: csak a középső, kártusos pajzs mezejét határolja a sárkány ovális gyűrűje. Az egymás mellé helyezett három pajzs felett azonban sok hely már nem jutott a címertartóknak, amelyek az első pecsétre emlékeztetően elvesznek a kompozíció elemei között. De a két oroszlán elegáns körvonalai, anatómiai részletei, „bogra kötött" farkuk a klasszikus heraldika színvonalas megoldásait idézik emlékezetünkbe. Bizonyosan állíthatjuk tehát, hogy az első, nagy sietséggel vésetett tipárium kompozíciós előképe volt ugyan a következő kettőnek, amelyek nagyjából egy időben, de párhuzamosan készültek, s új megoldásaikkal szemmel láthatóan előképük hibáinak kijavítására tettek kísérletet. Megállapításainkat írott forrásokból kikövetkeztethető keletkezéstörténetük is alátámasztja. Amikor 1614. december 15-i keltezéssel a kolozsvári tanács elszámolt a fejedelem trónra lépését követően kifizetett összegekről, a lista valószínűleg időrendben is első helyén az a 36 forintot kitevő tétel szerepel, amelyet Eppel Mihály ötvösnek fizettek ki „ött peczetnek meczeseert es czjnalasaert ö nagysága számára". [19] Nyilvánvaló, hogy a pecsétnyomóknak viszonylag rövid idő alatt, 1613. október 22., a fejedelem megválasztása és november 19., Kolozsvárról való elutazása előtt el kellett készülniük. Az bizonyosnak tűnik, hogy a fejedelem új, G.B. monogramos gyűrűspecsétje, amellyel október 27-én kelt s Dóczy András szatmári főkapitányhoz írt levelét zárta, támasz nélkül ágaskodó, kikoplalt oroszlánjaival ugyanennek a pecsétsorozatnak a részeként készülhetett el. [20] A sietség és Báthory Gábor menekülése során elveszített, előkép gyanánt felhasznált [21] 1610-ben készült pecsétjének a rossz minősége magyarázhatja az első tipárium gyengeségeit. A fejedelem csak 1617 táján gondolt arra, hogy új pecsétnyomókat készíttessen. Bécsben, legalábbis bécsi megbízottja által rendelte meg az új pecsétnyomót, amelyet megbízható kolozsvári kereskedőknek kellett Erdélybe elhozniuk. A pecsét 1618-as felirata bizonyítja, hogy megrendelésekor a fejedelem azt valóban használni is szándékozott a jelzett évben, de a késedelmesen készülő új pecsétet hiába várta még 1619 elején is a Kolozsvárra érkező Nyírő János áruival, [22] az csak májusban jutott Erdélybe, ugyancsak kolozsvári kereskedő, Csanádi Antal portékájával, így használatba vétele is késett: 1619 májusában tűnik fel először lenyomata a fejedelmi mandátumokon. [23] Az előre nem látott késés miatt volt szükség a második pecsétnyomó elkészítésére. Használati ideje és ugyancsak 1618-as évszáma alapján biztos, hogy ez a tipárium nem készült volna el, ha az előbbi idejében megérkezett volna. A minősége jobb, mint az 1613-as pecsétnyomóé, így a minden valószínűség szerint kiváló ötvös, de a pecsétvésésben járatlan Eppel Mihály közreműködését kizárhatjuk. Minthogy 1618 elején az országgyűlés köszönetét nyilvánította a fejedelemnek, hogy külföldről szép metszésű, díszes pénzverő „stempigliákat" hozatott volt, [24] arra következtethetünk, hogy az éppen beszerzett pénzverőtövek vésnöke lehetett az új pecsét készítője is. Ezt a nyilvánvalóan nem bécsi, mégis Erdélyen kívüli mestert a Felvidéken, talán Kassán kereshetnők. Így mérlegelendő, hogy e második tipárium készítője nem lehetett-e az a Kassai Ötvös Gergely, aki a fejedelem ötvöseként – nyilván nem ismeretlenként – 1618 őszén költözött a Felvidékről családjával együtt a gyulafehérvári udvarba. [25]

Művészi szempontból homogén és az első sorozattól lényegesen eltérő csoportba illenek a második és a harmadik sorozatot alkotó pecsétnyomók. Az egységesség benyomását megerősíti a négyelt pajzsba foglalt címertani kompozíció azonos felépítése, de leginkább az, hogy ezeket a kiváló minőségű kisplasztikai alkotásokat kétségkívül nagy gyakorlattal rendelkező vésnökök készítették. Korszerű művészetüket minősítik a címertani színek és mázak plasztikai elkülönítésére alkalmazott eljárásaik, elegánsan ívelt késő reneszánsz pajzsformáik, amelyek díszítésében magától értetődően alkalmazzák a korszerű veret-, porc- és füzérdíszes motívumok finom részleteit. A sorozat első két tagja esetében inkább a veretdíszek uralkodnak, a továbbiakban a porcdíszek, pálcára fűzött tekercsek és füzérek alkalmazása szinte azonos kompozíciókat hoz létre. A mesterkérdés szempontjából döntő jelentőségű a Szent Korona, illetve, e sorozat első darabja esetében, a császári korona ábrázolása, amely azokra a mesterekre irányítja figyelmünket, akik a Bethlen Gábor első felvidéki hadjáratát megelőző években a körmöcbányai pénzverdében Habsburg-házi magyar királyok, II. Mátyás (1608–1619) és II. Ferdinánd (1619–1637) érméihez használt verőtöveket vésték: ők készítették azokat is, melyeken az 1610-es években először tűnik fel a Szent Korona azonosítható képe, [26] s ők lehettek azok, akik pontos program hiányában Bethlen Gábor első pecsétnyomójának címerképe fölé – ma nehezen elképzelhető figyelmetlenségből – a II. Rudolf által megújíttatott német-római császári korona képét vésték. Ilyen, megszokásból fakadó hibára később, a nikolsburgi béke utáni időből ellenkező irányú példát is idézhetünk: II. Ferdinánd azt nehezményezte ugyanis 1622-ben, hogy Körmöcbányán vert érméin Bethlen Gábor képe jelenik meg! [27] A körmöci pénzverde mesterei felé irányítják figyelmünket a fejedelmi pecsétekre vonatkozó írott források is. Az ottani számadások 1620-ban és 1622-ben utalnak a fejedelmi pecsétnyomók készítésére. Elszámolják a pecsétfej elkészítésére felhasznált ezüstöt, valamint a vésnök és a pecsét lábát készítő lakatos munkájáért kifizetett összegeket. Így 1622. július 22. és október 11. között a meg nem nevezett vésnök „néhány" pecsét elkészítéséért 50 forint jutalmat kapott. [28] A számba jöhető mesternevek közül Bethlen Gábor ott vert emlékérmeinek mestere, Heiler Dániel jöhetne számba,29 esetleg – tekintettel a stílusfolytonosságra a körmöci pénzverde átadása után – Hörl Vilmos vésnök, aki ugyancsak Körmöcről került a fejedelem legfontosabb pénzverőházává előlépett Nagybányára. [30]

1624-ben már használatban volt az utolsó itt bemutatott pecsétnyomó. Stilisztikailag szintén a körmöci pénzverőház köréhez kapcsolódó vésnökének a munkájával zárul az általunk vizsgált pecsétsorozat. [31]

A fejedelem halálát követő időszakból név szerint egyetlen pecsétkészítőről van tudomásunk, a kolozsvári rézműves Helfer Ferencről, aki Brandenburgi Katalin fejedelmi pecsétjét készítette, [32] de szinte bizonyosra vehető, hogy ő véste Bethlen István (1630) és I. Rákóczi György (1631) [33] pecsétjét is. Biztos, hogy nem azonos Bethlen Gábor vésnökével, de hozzáértése, szakmai ismeretei megközelítik amazét.

Az előbb vizsgált harmadik sorozathoz tartozó tipáriumok magas művészi színvonala érthetővé teszi azt is, hogy miért lettek meghatározóak a fejedelmi pecsétek kompozícióját tekintve e formák a következő évtizedekben, lényegében a fejedelemség bukásáig terjedő időszakban. A hazai mesterek által készített későbbi pecsétnyomókon továbbra is a Bethlen Gábor korában meggyökeresedett késő reneszánsz voluták, porcdíszes motívumok öröklődtek, megújulásra, korszerűsödésre képtelenül, egyre romló kvalitásban és egyre stilizáltabban, a korszak pénzérméinek az alakulásához hasonlóan.

E manierizmusba hajló késő reneszánsz formák nem Bethlen Gábor korában jelentkeztek először Erdély művészetében. János Zsigmond uralkodásának utolsó éveitől kimutathatóak, de első virágzásuk Báthory Zsigmond igen kevéssé ismert, Krakkó és a rudolfinus Prága felé tekintő műpártolásához kötődik. Formáik tovább élnek, öröklődnek ugyan a következő korszakban is, de kétségtelen az is, hogy színvonalas, ismét csak az időközben Prágából Bécsbe települt magyar királyi udvar felől érkező, részben felvidéki mesterek által közvetített felfrissülésük már Bethlen Gábor mecénátusának jellegzetes kísérőjelensége az 1618-at követő években, szoros összefüggésben a fejedelem felvidéki hadjáratai során kibontakozott új lehetőségekkel. Különösen az első felvidéki hadjárat éveiben a fejedelem nagyszámú ottani mestert, művészt alkalmazott és telepített Erdélybe. Ez a fordulat a fejedelmi megrendelő ízlésének, de lehetőségeinek a változásait is tükrözi és követhető a fejedelmi mecénátus más vonatkozásaiban, így például a veretdíszes motívumoknak a fejedelmi építkezéseken való feltűnésén is, ugyancsak az első felvidéki hadjárat éveitől kezdve. [34]

Jegyzetek

1. Kemény József: Erdélyi pecsétek gyűjteménye. I–V. 413. sz. kézirat, egykor az Erdélyi Múzeum-Egyesület Könyvtárában, jelenleg a Román Akadémia Kolozsvári Könyvtárában. I. 13. T. 59; 14. T. 61. (téves, az előző pecsét hibásan értelmezett lenyomata!), 62., 63; 15. T. 67; 16. T. 69–71.

2. Bethlen-kiállítások Kolozsvárt. Sz. 48/1914. 156–157.

3. Hiányzanak a III/2–3; Kemény 16. T. 70.

4. Veress Endre: Bethlen Gábor fejedelem ifjúsága. EM 31/1914. 312.

5. Ilyen differenciált pecséthasználatra példa a III/2., amely egy missilis levélen maradt fenn, de használati ideje részben fedi a III/1. pecsét használati idejét.

6. Károlyi Zsuzsannának K.S. monogramú hatszögletes gyűrűspecsétje és P(rincipissa?) S(usanna) feliratú másik pecsétje maradt fenn, mindkettő 1619-ből. Ezeken kívül 1621-ben használt pecsétjét ismerjük. L. 13. jegyzet.

7. Ebbe a csoportba tartozik egy negyedik, csak a családi címert és a fejedelem monogramját ábrázoló, Veress Endre által rajzban reprodukált gyűrűspecsét is. L. 20. jegyzet

8. I/1. Eppel Mihály munkája. Külső átmérője 39 mm, a belső 26 mm. Lelőhely: Kolozsvár Város Levéltára (KvLt) Priv. fasc. B. nro 7/1615. Évszáma a családi címerpajzs alatt: 1613. Használatban volt 1613. XI. 22. e. – 1618. III. 6. u. Körirata: GABRIEL BETLEN. D: G: PRIN: TRAN: PAR: RE: HVN: DO: ET SIC. CO. Rajza: Kemény I. 14. T. 59

9. I/2. Kassai Ötvös Gergely (?) munkája. Külső átm. 42 mm, a belső 30 mm. Lelőhely: Beszterce Város Levéltára az Állami Levéltár Kolozsvári Fiókjában (BLt) 21/1618. III. 10. Fogaras; uo. 28/1619. V. 1. Gyulafehérvár. Használatban: 1618. IV. 10. e. – 1619. V. 1. u. Évszáma a családi címerpajzs alatt: 1618. Körirata: GABRIEL BETLEN. D G. PRIN. TRAN. PAR. RE. HVN. DO. ET. SIC. CO. Rajza: Kemény: I. 14. T. 62

10. I/3. Bécsi vésnök munkája. Külső átm. 52 mm, belső átm. 38 mm. Lelőhely: KvLt fasc. III. 45/1619. V. 28. Használatban: 1619. V. 28. –1620. III. 6. u. Évszáma a családi címerpajzs fölött: 1618. Körirata: GABRIEL BETLEN D. G. PRIN. TRAN. PAR. RE. HVN. DO. SIC. COM. Rajza: Kemény I. 14. T. 63.

11. II/1. Körmöcbányai vésnök munkája. Külső átm: 55 mm, belső átm. 40 mm. Lelőhely: KvLt Priv. TT. 18/Osgyán, 1620. VI. 5. Használatban: 1620. III. 6. u. – 1620. VIII 20. u. Körirata: GABRIEL. DEI. GRATIA. REGNORVM. HVNGARIAE TRANSYLVANIAEQVE. PRINCEPS. AC. SICVLORVM. COMES.

12 II/2. Körmöcbányai vésnök munkája. Külső átm. 54 mm, belső átm. 39 mm. Lelőhelye: BLt 37/1621. IV. 6. Használatban: 1620. VIII 20. u. – 1622. III. 19. e. Körirata: GABRIEL. D. G. ELECTVS. HVNGARI. DAL. CRO. SCL[.?] REX [TRANS? PRINC? SIC? COM?]. II/3. Körmöcbányai vésnök munkája. Külső átm. 52 mm, belső átm. 38 mm. Lelőhelye: BLt 38/Kolozsvár, 1622. V. 11. Használatban: 1622. III. 19. e. – 1622. V. 17. Körirata: GABRIEL. D. G. ELECT. HVNG. [DAL. CRO. SCLA.] REX. TRANS. PRIN. ET. SIC. COM. Rajza: Kemény I. 15. T. 67.

13 BLt 138/Szatmár, 1621. XII. 5. Méretei 37x31 mm. Felirata: +SUSANNA: D: G: REG: HVN: TRANS: PRI: ET: SI: COMITISSA..

14. III/1. Ismeretlen vésnök munkája. Külső átm. 51 mm, belső átm. 37 mm. Lelőhelye: BLt 43/1622. V. 18. Használatban: 1622. V. 18.–XI. 5. u, rövid megszakítással (?) IX. 17 körül, amikor a következő pecsétnyomó lenyomatai szerepelnek néhány levélen. Körirata: GABRIEL D. G. SAC. RO. IM. TRAN. PRIN. PAR. REG. HVN. DO. SIC. CO. AC. OPOL. RATI. DVX. III/2. Ismeretlen vésnök munkája. Külső átm. 53 mm, belső átm. 39 mm. Lelőhely: BLt 104/Gyulafehérvár, 1622. IX. 17; uo. 105/Alvinc, 1622. IX. 17. Használatban: 1622. IX.. 17. k. (IX 4-én és X. 8-án az előző pecsétnyomót használták). Körirata: GABRIEL. D: G: SAC: ROM: IM: ET: TRAN: PRI: PAR: REG: HVN: DNS: SIC: CO: AC: OPO: RATIB: DVX. III/3. Ismeretlen vésnök munkája. Külső átm. 51 mm, belső átm 39 mm. Lelőhely KvLt Priv. M. 6/1627. Használatban: 1624. IV 15. e.–1629. XI.. 15. Körirata: GABRIEL. D: G: SAC: ROM: IM: ET: TRAN: PRI: PAR: REG: HVN: DNS: SIC: CO: AC: OPO: RATIB: DVX. Rajza: Kemény I. 16. T. 71.

15. Az iktári Bethlen család címerszerzését a fejedelem udvari történetírója, Bojti Veres Gáspár Zsigmond király korához köti, így valószínűsíthető a Sárkányrend megszerzése is. Vö. A nagy Bethlen Gábor viselt dolgairól. In: Bethlen Gábor emlékezete. Szerk. Makkai László. Bp , 1980. 36–37.

16. Lővei Pál: A Sárkányrend fennmaradt emlékei. In: Művészet Zsigmond király udvarában. 1387–1437. I. Tanulmányok. Bp., 1987. 157. (Bocskai), 161. (iktári Bethlen, Károlyi).

17. 1622. március 20-án a békeszerződés életbelépését előkészítő tárgyalásokon átadták a Szent Koronát II. Ferdinánd király követeinek, a fejedelem pedig megígérte, hogy újabb diplomát állít ki, mihelyt „mostani állapotához való pecsétje elkészül". Vö. Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Szerk. Szilágyi Sándor. (EOE) Bp., 1882. VIII. 6..

18. A bécsi béke, 1624. V. 8. után.

19. KvLt fasc. 16/67. 1614.Vö. Művészettörténeti Lexikon. s.v. Eppel Mihály.

20. Vö. Veress Endre: Bethlen Gábor ifjúkori levelei. EM 31/1914. 338.

21. 1613. X. 26. „Az fejedelem [ti. Báthory Gábor] petsetjet talalta volt megh Gialaj Peter […] ualtottuk megh fl. 1 d. 54." KvLt Számadások (KvSzám) 13a k. fasc. XI. 14.

22. KvLt fasc. III/212. Egeres, 1619. II. 20. Bethlen Gábor levele Gellyén Imre kolozsvári főbíróhoz. Megtudta, hogy Bécsből kolozsvári kereskedők érkeztek haza. Egyikük, aki a Magyar utcában lakik és szállásosztó Giarfas Palnak a szállásadója volt, hozott számára egy pecsétet. A pecsétet haladéktalanul küldje utána. A levél hátán a fejedelem számára küldendő válasz lényegét összefoglaló utólagos megjegyzés: „Nireo Janosnal vagjon az peczeth, de az szekere megh nem erkezeth uolth."; KvLt fasc. III/261. Szászváros, 1619. IV 26. Bethlen Gábor levele Gellyén Imréhez: „…hozzank botsjatott attiafiay altal kwldeott leueleboel ertsiwk Nyreo Janosnak petsietwnknek ala hozasa feloel valo maga mentseget, kyn, magunkis nem tagadhatunk, hogy raita nem busullank, holot mar oda fel levoe factorunk, Myrbolt Antal ket uttalis megh irta, hogy a mint kegyelmednek ertesere attuk, hat petsiet alatt kezeben nem atta volna, ahoz kepest velekedwnk azonnis, petsietwnkkel gonosz uegre ne kezdgienek elni. Mindazaltal a kegyelmetek tekentetit szemwnk eleott viselven, am bator quietus legien az wdeo alatt Nyreo Janos, mig Chianadi Antal ala nem jeo, ha ott fenn maradott is, keznel vagion, factorunk, tudgiuk, emlekezik joth vagj gonoszt feleolle es alays kwldj, ha nala leszen. Alioquin, ha eltemetedet es factorunk kezenel nem kezd lenni, abba bizoniosok leven, ketelensege tarthja a jambornak, Nyreo Janosnak felfaradni es dolgat, amit kezebe attak, arrol eligazitani, mitt veott kezehez, mitt nem es hova teotte, akkor salus conductusunkat keszek vagiunk nekj emanaltatni."

23. KvLt fasc. III. 45/1619. V. 28.

24.EOE VII.

25. KvSzám 17b. k. XXI fasc. 136/1618. XI 3: „Vrunk Eöttueöse, Kassai Eottueös Gergeli haza nepeuel es eggiet mas marhaiaual Feieruarra keolteozuen…"

26. Bodor Imre: A magyar korona legkorábbi ábrázolásai. Ars Hungarica. 1980. 17.

27. Huszár Lajos: Bethlen Gábor pénzei. Kvár, 1945. 76

28. Divald József: A körmöci pénzverdéből. Történelmi Tár 1879. 601–605.

29. Gohl Ödön: Heider Daniel körmöci éremvésőről. Numizmatikai Közlemények. II. 10–104. Vö. Huszár: i.m. 76

30. Uo

31. III/4 (?) Kemény 16. T. 70. rajza 41 mm belső átmérőjű, babérkoszorúval szegélyezett, ovális pajzsú pecsétet mutat be. A pajzsforma elüt a harmadik pecsétsorozat darabjaitól, melyekhez heraldikailag tartozni látszik. Az album sorrendje alapján a 7. és 9. sz. pecsétnyomó közé illeszkedne, tehát a fejedelem második felvidéki hadjárata idején lehetett használatban. Minthogy az említett gyűjteményben nem ez lenne az egyetlen hibásan kiegészített pecsét, elképzelhető, hogy ezúttal is töredékeiből hibásan rekonstruált pecsét rajzával állunk szemben. Mégis, mert anyagunkban nem szerepelnek 1623-as pecsétek, s mert a fejedelem korabeli pénzein is feltűnnek ovális címerpajzs-formák, a pecsét valódiságának az ellenőrzését későbbi kutatásra hárítjuk.

32. KvSzám 18a. V. 64/1630. VIII. 9.: „Azzoniunk meczetet egy pechetet, mellyet cancellarius urunk eo nagyságának administraltunk […] fl. 36"; uo. 18b. I. 197/1630. VIII. 10.: „Biro uram eo kegyelme es az tanaczj kuldik Bek Petert ala Fejeruarra azzoniunkhoz, uizzi az peczietet, mellyet Helfer Ferenczel mezettenek eo felsege szamara…"; uo. 18b. I. 267/1630. VIII 14.: „Ex commissione amplissimi senatus azzoniunk eo felsege paranczolattiabol czinaltatvan cancellariara valo egi öregh ezüst peczetet, melinek az czinalasatol [...] attunk Helfer Ferencznek […] fl. 35 d.-." – Helfer Ferenc munkája. Külső átmérője 55 mm, a szívpajzs középvonalában a pajzs 40 mm-es. Lelőhelye: BLt 58/1630. Használatban: 1630. VIII. 10. u. – 1630. IX.

33. KvSzám 18b. IX 71/1631. I. 16.: „Biro Uram [küldi] Bek Petert, Nagy Miklost az urunk eo nagysága peczytiuel es az szazlonak ualo fayaual Feyeruarra…"

34. Vö. Kovács András: I. Rákóczi György fejedelem erdélyi építkezéseiről. In: Erdély és Patak fejedelemasszonya, Lorántffy Zsuzsanna. Tanulmányok születésének 400. évfordulójára. II. Szerk. Tamás Edit (A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 41.) Sárospatak, 2000. 85.

Ugrás az oldal tetejére