Kovács András

életrajz | kontakt | publikációs lista

utolsó frissítés: 2006. nov. 29.

Humanista epigráfusok adalékai Gyulafehérvár közép- és koraújkori helyrajzához. In: Szamosközy István, Analecta Lapidum. 1593. Inscriptiones Romanae. 1598. S. a. r.. Balázs Mihály, Monok István. Bev. tanulmányok Mihai Bărbulescu és Kovács András. (Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. Szerk. Keserű Bálint 33). Szeged, 1992. 25–36.


Kovács András:

Humanista epigráfusok adalékai Gyulafehérvár közép- és koraújkori helyrajzához

[25] Szamosközy István itt bemutatott kéziratos római feliratgyűjteményének az olvasóját, de a CIL testes köteteinek a forgatóját is meglepik azok a színes meghatározások, amelyekkel az egyes szerzők, Megyericsei Jánostól Ariosti grófig az általuk leírt feliratok helyét jelölik. A római felirattan és általában a római Dacia kutatói számára az lenne a fontos, hogy az egykori Apulum helyrajzának keretében határozhassák meg a feliratok helyét; a középkori és koraújkori Gyulafehérvár búvárai pedig elvárnák, hogy a középkori vár és váralja helyrajzi viszonyairól kapjanak tájékoztatást e megjegyzésekből. Bármennyire indokoltak is ezek a követelmények, sem az ókori Apulumnak, sem középkori utódának a helyrajzát nem ismerjük annyira, hogy látványos eredményekre számíthatnánk. Van azonban a két egymást követő település helyrajza között egy lényeges összekötő kapocs: Apulum római castrumának és a középkori várnak az azonossága.[1] Minthogy a középkori vár a XIII. Ikerlégió castrumának a falait teljes mértékben felhasználta, a várnegyed egészében az egykori castrum belterületén áll. Noha 1714 és 1748 között a középkori várat új, Vauban-rendszerű védőgyűrűvel vették körül és az erőd építése során a középkori váralja legnagyobb része elpusztult, a várnegyed lényegében ma is őrzi középkori utcahálózatát, amelyben a középkori vár legfontosabb épületeinek egy részét is azonosíthatjuk, köztük azokat, amelyek fel-feltűnnek a humanista feliratgyűjtők helymegjelöléseiben is.

Az épületek azonosítását megnehezíti, hogy a bennünket érdeklő időszakban, a XV. század vége és a XVIII. század első fele között, Gyulafehérvár az erdélyi püspökök székvárosából fejedelmi székhellyé alakult, s míg az előbbi nevezetes, a helynévadásban is szerepet kapó épületei a templomok, a kolostorok, a püspöki palota, a kanonokok és az oltárosok házai voltak, a reformációval együtt beköszöntő korszakban ezek az épületek új, a helymegjelölésben is tükröződő szerepet kapnak: a fejedelmi udvartartás tagjainak az életterévé válnak. Ezeket a változásokat éppen a XVI. század közepe táján, a fennmaradt levéltári anyag töredékessége és szétszórtsága miatt alig tudjuk nyomon követni, s amikor néhány évtizeddel később — Báthory Kristóf vajdasága idején — a Királyi Könyvek bejegyzéseire támaszkodhatnánk, az épületeket már csak kivételesen nevezik régi, egyházi tulajdonosaik szerint.

A funkcióváltozások a későbbiekben is gondot okoznak: a jezsuiták először a prépostság épületében rendezkedtek be, s csak később alakították ki rezidenciájukat az egykori domonkos klastrom épületében — nem mindegy tehát, hogy beköltözésükkor, az 1580-as évek elején vagy később szól-e forrásunk az épületeikről.[2] Hasonló a helyzet a református iskola és az 1630-as években felépített collegium academicum esetében is.[3]

A római feliratok helymegjelölései így eszményien szolgálhatnák az épületek helyrajzi azonosítását, ha Giuseppe Ariosti nem emeltette volna ki a [26] helyükrő1 éppen azokat, amelyek a XVI—XVII. században láthatók voltak, és nem szállíttatta volna őket, mint ismeretes, a bécsi Udvari Könyvtárba.

Az előbbiekben felsorolt nehézségek ellenére, úgy véljük, hogy éppen az adatok szétszórtsága miatt sem érdektelen időről időre számba venni a biztosan azonosítha­tó meghatározásokat, de még az azonosíthatatlanokat is, mert azoknak a rögzítése sem reménytelen újabban fölbukkanó adatok révén.

Tájainkon a római feliratok iránti érdeklődés egyúttal a humanizmus térnyeré­sének is fokmérője. A gyulafehérvári humanista kör tagjai a századforduló táján (Geréb László püspök, CIL, III, 1070) már gyűjtötték az itt-ott előbukkanó felirato­kat, és a kanonoki házakba, a préposti és püspöki palotába befalazott vagy éppen a székesegyház díszítésére felhasznált római feliratok divatja versenyre kelt a kapuk, ajtó- és ablakkeretek frízébe antik szállóigéket, maximákat vésető mecénások szám­beli növekedésével. Nem tudatos hamisítás, hanem inkább a szerkesztői szándék szem elől tévesztése soroltatja a későbbiekben Szamosközyvel a Gyulaffy-ház egyik reneszánsz keretét díszítő Phaedrus-idézetet az Analectában összegyűjtött római fel­iratok közé és művének kortársi kritikája is részes lehetett abban, hogy kéziratunk­ban már csak exkurzusként, elkülönítve szerepelnek az ilyen „modern” feliratok (CIL, III, 58*).

A következőkben a CIL adalékaira támaszkodva fogjuk sorra venni a leggya­koribb helymegjelöléseket, nemcsak Szamosközy munkáibó1, hanem Megyericsei János korátó1 a vár és a város képét gyökeresen átformáló erődítések keletkezésének koráig.

1. „ad portam Georginam” (CIL, III, 1045)

A vár keleti, Szent György kapuja az egykori castrum porta praetoriájával azonos.[4] A középkorban a káptalani városrész kapuja volt,[5] ilyen értelemben emleget­hette „porta civitatis”-ként Megyericsei. 1504-ben a káptalan barbakánnal erődítet­te.[6] A kapu alaprajza —­ két oldalsó tornya[7] — és felépítése — a homlokzatát díszítő ,,lupa capitolina”[8] dombormű (?) — a castrum kapujának fennmaradt és a közép­korban újra felhasznált részleteire utal. A XVIII. században a régi kaput lebontották, esetleg beépítették az új védőövbe, az azonban bizonyos, hogy a barbakán, amelyet lőpormalommá alakítottak és a hozzávezető falszoros ma is áll a földből kialakított kötőgát alatt. A XVIII. századi építkezések rendjén a várbeli közlekedés főtenge­lyét délebbre, az új erőd III., úgynevezett Károly- és IV. kapuja közé helyezték.

2. „in porta civitatis” (CIL, III, 1057)

Minthogy a másik kapu megkülönböztetésére ugyanaz a szerző — Siglerius ­használja ezt a kifejezést a XVI. század második felében, már csak a vár nyugati, Szent Mihály kapujára gondolhatunk. A középkori püspöki város kapuja a castrum porta decumanájával azonos. Alaprajzában szintén a római kapu maradványai sejt­hetők; a XVIII. század elején lebontották. Bongarsius, aki Siglerius halálának évé­ben, 1585-ben járt Gyulafehérvárott, az idézett feliratot „pro valvis templi” határozta meg.

3. „Aula”

A vár dé1nyugati sarkában helyezkedett el a középkori püspöki palota. A XVI. században már bizonyosan négyszögletes belső udvart határoló négyszárnyú épület [27] korai, XIII. századi magja a székesegyház déli, ún. fejedelmi kapujának közelében állhatott, mert 1287-ben már ezen a kapun keresztül vonult be a püspök a templom­ba.[9] A palota alaprajzilag 1711-ig még összefüggő négyszöget alkotott, ez után, 1736 előtt bontották le a keleti szárnyhoz kapcsolódó épületrészeket. A ma is álló szárnyak alatti különálló gótikus pincék arra vallanak, hogy a XV. században még különálló épületrészek határolták az udvart. A korai szerzők közül Verancsics Antal jegyzett fel feliratot 1548 előtt „in domo episcopali”; ugyanez Szamosközy sze­rint „in aula principali” található (CIL, III, 1222 = SUPPL 7802 = ZAGR 20); egy másik, Szamosközy szerint „in aedibus principis” található feliratot, a XVIII. szá­zadban bekövetkezett változásokat regisztrálva Ariosti „ex aula episcopali” szállít­tatott el (CIL, III, 1213).

Az időközben eltelt két évszázadban az épületegyüttes is sokat változott.[10] Kelet felé terjeszkedve a XVI. század végére kiépült a püspöki palotát a prépostság­gal összekötő középső udvart északról és délről határoló két épületszárny és ezzel gyakorlatilag a fejedelmi palotához kapcsolták a prépostság épületét is. Ez eredeti­leg a székesegyháztól keletre álló, L alakú alaprajzon emelt épület volt. Rá utal Ve­rancsics Antal „in domo praepositi” (CIL, III, SUPPL. I, 7815) és így nevezi Szamos­közy is (CIL, III, 1193) akkor, amikor lényegében már a fejedelmi palotához tarto­zott az épület. Bongarsius meghatározása: „in ea principalium aedium parte quam te­nebant Jesuitae a. 1585” (CIL, III, 1246) ugyancsak a préposti palotára vonatkozik, amelyet Báthory István engedett át a jezsuitáknak addig, amíg felépíthetik reziden­ciájukat és iskolájukat a prépostsággal szemben, az egykori domonkos kolostor he­lyén.[11] A fejedelmi palota további terjeszkedését érzékletesen tükrözik az idézett fel­irattal kapcsolatos későbbi adalékok is: az Analectában még a prépostságra utaló Szamosközy 1598-ban már „in aula serenissimi principis” határozza meg ennek a fel­iratnak a helyét; „in area aulae” — így Monavius; „in muro palatii ubi Transilvaniae principes residere solebant” — szól Marsigli meghatározása. Közben ugyanis, Beth­len Gábor és I. Rákóczi György fejedelem korában kiépült a palota keleti, úgyneve­zett Istálló-udvara is, s ezzel véglegesült a 195 x 69 méteres területen fekvő épület­együttes szerkezete. A keleti udvar kapuját azonban még a XVIII. század elején is Prépost-kapunak nevezték.[12]

Az „in aula Reverendissimi” (CIL, III, 1184 = SUPPL 7796) megjelölést, amely Clusiusnál és Gruterusnál fordul elő, illetve az egykorú „in aula cardinalis” (CIL, III, 1134 = ZAGR. 3.) ugyancsak a fejedelmi palota udvaraként kell értelmeznünk, annál is inkább, mert az utóbb említett felirat a zágrábi kézirat szerint „in aula prin­cipis” található. Minthogy itt arról az időszakról van szó, amikor Báthory András bíboros Erdélyben élt, rövid fejedelemsége előtt és alatt, a megjelölés csak a fejedel­mi palota egyik épületrészére, vagy általában a fejedelmi palotára vonatkozhat.

Úgy tűnik, hogy a CIL, III, 1016—1028 = SUPPL I. alatt idézett feliratok egy része ugyancsak a préposti palotába került, legalábbis Clusius szerint az 1028. szá­mú „ante portam praepositurae” található (Bongarsius „pro valvis templi” meghatározása sztereotípiának tűnik). A feliratok e csoportja a korai források szerint „in curia praepositi Albae Iuliae” található. Verancsics Antal megjegyzése szerint „haec vetera antiquorum simulacra e solo nuper efossa Franciscus Zytas de Zere(m)lyen [28] praepositus Transsilvaniensis ob pietatem soli exposuit ac memoriae sempiternae resti­tuit XII. kal(endas) Junias (anno) MDXXIII”. A későbbi adalékok alapján azonban arra kell gondolnunk, hogy a feliratok nagyobb része nem a préposti palota épületébe, hanem a préposti kertbe került. Másként nehezen lenne elfogadható, hogy Ariosti feljegyzései szerint az 1017—1020. számú feliratok mind „in moenibus faciendis” kerültek elő 1715 táján. Az ellentmondást úgy véljük feloldhatónak, ha ide vonjuk Opitz Mártonnak az 1022. számú felirathoz fűzött adalékát, hogy tudniillik az „In horto gymnasii in pariete” található. Véleményünk szerint Szeremlyéni Szitás Ferenc prépost a feliratok jórészét a Szent György kapu előtt elterülő préposti kert falába illesztette. Ezt a kertet utóbb Báthory István és Zsigmond adományából a jezsuiták bírták,[13] Bethlen Gábor fejedelem pedig a collegium academicumnak adományozta. A kollégiumtól 1714-ben, az erődítési munkálatok kezdetekor vették el.[14] Így találhatták ott a feliratokat Ariosti utászai 1715-ben.

4. „in gymnasio litterario” (CIL, III, 1069)

Szamosközynek ez az adaléka valószínűleg a gyulafehérvári schola épületére vonatkozik, amely azonos lehetett a reformációt megelőző korszak káptalani isko­lájának az épületével.

5. „in collegio Jesuitarum Albae” (ZAGR 14.)

A zágrábi kézirat helyrajzi adaléka bizonyosan az egykori domonkos kolostor­nak az 1580-as években felújított épületére vonatkozik.

6, „in pariete domus collegii” (CIL, III, 994)

Opitz Mártonnak ez a helymegjelölése szoros kapcsolatban áll a collegium aca­demicum kezdeteivel. Úgy látszik, hogy Bethlen Gábor korában a református iskola az egykori jezsuita kollégium épületében működött.[15] Ezt az intézményt Szini István jezsuita atya többször is academiának nevezi 1618 táján, 1624-ben pedig a fejedelemnek arról az elképzeléséről értesíti feletteseit, hogy Gyulafehérvárott a heidelbergihez hasonló főiskolát tervez (!) alapítani. Érdekes módon hiányzanak az utalások az 1622—23-ban a kollégiummal kapcsolatosan lejátszódott változásokra. Valószínű tehát, hogy 1623-tól 1628—29-ig, a kollégium építkezéseinek a kezdetéig a je­zsuita rezidencia és iskola épületében működött a kollégium.

Hasonló a helyzet az ugyancsak Opitz adatközléséből eredeztethető „prope cellam collegii" meghatározással is (CIL, III, 1219).

7. „in area / muro / palatio veteris cancellariae” (CIL, 984, 987, 1015, 1129)

A helymegjelölésnek ezt a formáját kizárólag Szamosközy használja az Ana­lectában közzétett feliratokkal kapcsolatban, tehát peregrinációjának megkezdése, 1587 előtti állapotokat rögzítve. Az igényes kiképzésű (palatium), belső udvaros (?: area) régi épület, annak ellenére, hogy a fejedelemség legfontosabb kormányzati in­tézményei egyikének a székhelye, nem annyira a fejedelmi palotához, hanem inkább a kanonoki házakhoz látszik kapcsolódni. Az 1015. számú feliratról ugyan Bongarsius azt jegyezte fel, hogy „pro valvis templi” található, lehetetlen azonban fel nem fi­gyelnünk arra, hogy ez a helymegjelölés nála sztereotípiaként ismétlődik és legtöbb­ször nem egyezik a kortársakéval, így esetünkben is hibás lehet. Megyericsei János az 1129. számú feliratról azt jegyezte fel, hogy az „in ecclesia S. Andreae Apostoli” található, „a nobis muro inserta”. A vatikáni kézirat szövege itt vagy romlott vagy [29] átírása hibás, mert ilyen titulusú templom Gyulafehérvárott nem volt. Volt viszont ilyen oltára a Szent Mihály székesegyháznak és az 1166. számú felirat analógiájára az előző helyes olvasata is „in domo [sc. altaris] S. Andreae” kell legyen. Ha a várnak a székesegyháztól keletre eső felét tekintjük a káptalani városrésznek, s ha Ariosti­nak hihetünk, aki az 1015. számú feliratot „ex collegio calvinistarum”, tehát a colle­gium academicum épületéből szállíttatta el, akkor a Szent András oltár rektorának a házát a Szent György kapu mellett, Bethlen Gábor kollégiumának építészeti előzményei között kell keresnünk. A kollégiumba olvasztott középkori épületek egyike lehetett Megyericsei János háza, aki 1517-ben bekövetkezett haláláig volt a Szt. András oltár rektora.[16]

8. „in curte domus divi Georgii” (CIL, III, 1089), illetve „in muro (domus) divi Joannis Baptistae ad plateam” (CIL, III, 1105).

Megyericsei János adalékai a székesegyház egy-egy gazdagon ellátott oltárosá­nak a házára utalnak.[17] Ha Bongarsiusnak hihetünk, 1585-ben mindkét felirat Ko­vacsóczy Farkas kancellár házát díszítette. Ő és Szamosközy ott írták le a CIL, III, 978, 1180, 1186. és 1188. számú feliratát is. Az 1105. számú lelőhelyeként Gruterus a „lovasság főparancsnokának” a házát idézi. A CIL, III, 1158. feliratot Bongarsius a kancellár, Opitz Márton 1622—23-ban „ad aedes comitissae vulgo dictas” másolta le. Ezek alapján arra következtethetünk, hogy a két oltárosházat a XVI. század folyamán egyesítették és ez lett a kancellár háza. Szádeczky Lajos ezt azzal a házzal azonosította, amelyet Báthory Zsigmond adományozott volt 1589. április 5-én hű­séges familiárisának, „egregius Joannes Kowachoczij de Megykerek”-nek.[18] Ez az épület nyugatról vagy északról szomszédja volt az armamentariumnak.[19] Ezt a több mint kétséges azonosítást alátámasztani látszik az, hogy az 1594-ben kivégzett kan­cellár fiai, Zsigmond és István 1600-ban ezt a házat cserélték el Megykerék birto­káért Borczun György gyulafehérvári gondviselővel.[20]

9. „Armamentarium vulgo Kendervár” (CIL, III, 1078 = ZAGR 8.; CIL 0 = ZAGR 9.)

Szamosközy István csak „armamentarium” néven emlegeti, őt egészíti ki Istvánffy Miklós széljegyzete, aki a helynév magyar változatát is feljegyezte. Arról az épületegyüttesről van szó, ahol 1576 után létrehozták a fejedelmi ágyúöntőházat. Működése a századforduló viharos éveiben megszakadt, és csak Bethlen Gábor ural­kodásának utolsó éveiben kezdődött újra; 1658-ban végleg megszűnt, épületeit nyersanyag- és élelmiszerraktárnak használták a későbbiek során.[21] A vár topogra­fiájának eddigi kutatói tévesen azonosítottak a Visconti-féle rajzon látható földerő­dítménnyel, amelyet a kuruc szabadságharc utolsó éveiben emeltek a fejedelmi palota köré.[22] Helye valójában a vár délkeleti sarkában volt, ahol a Bethlen Gábor korában felépült bástya[23] előtt is állott egy sarokerődítmény Castaldo korából.[24] Ennek a védőárkában jöhetett létre a felgyűlt esővízből az a kenderáztatóhely, amely a ma­gyar elnevezés alapjául szolgált. Istvánffy Miklós utalása Hunyadi János ott bekövetkezett halálára természetesen téves. A Gyulafehérvárat ismerő tudós történetíró tévedése mögött legfeljebb valamilyen, az erdélyi vajdák ott lakásához kapcsolódó helyi hagyományt sejthetünk.

[30] 10. „Domus domini Urbani Batthyany” (CIL, III, 1024 = ZAGR 4; SUPPL 7765 = 1094, 7799).

A magyar zsoltárirodalom 1547-ben elhunyt előfutárának romos házát Veran­csics Antal emlegeti római feliratok lelőhelyeként. Az idézett feliratok további ada­lékaiból tudjuk meg, hogy ez azonos volt „Frater Donatus” házával Gruterus szerint, hogy Szamosközy a feliratot a palotában látta 1598-ban és a XVII. századi palotá­ban volt látható a 7799. számú felirat is.

11. „In aedes quae Turcicae dicuntur” (CIL, III, 1092).

Monaviusnak e kétségtelenül Opitz Mártontól származó értesülése arra az épületre vonatkozhat, amelyet a XVII. század folyamán a külföldi követek, így a vá­rosban gyakran megforduló török követek szállásaként használtak.[25] Ez a ház a XVI. század végén a Gálffy Jánosé volt, kivégzése (1594) után a kincstárra szállha­tott. Utoljára a XVIII. század elején emlegeti Bethlen Miklós elmondván róla, hogy köveit a jezsuita atyák és Apor István kincstárnok hordatták el saját építkezéseik­hez.[26] Valószínűleg arról az igényes méretű, előkertes épületről van szó, amely a szé­kesegyháztól keletre, megközelítőleg a mai út tengelyében állott.

12. „ad portam archidiaconi Dobocensis” (CIL, III, 1182)

Tordai Saláthiel dobokai főesperes (1504—1519) háza a káptalani városrész­ben állhatott.

13. „in aedibus Giulaffianis” (CIL, III, 58*, ZAGR. 22., 23.).

Szamosközy István szerint több római és néhány modern, de „választékos” felirat lelőhelye. Istvánffy Miklós hozzáteszi, hogy az épület előbb a szatmári főespe­resség, később Statileo János püspök lakhelye (?), azután a II. Miksa császárnál hűtlen­ségbe esett és János Zsigmond fejedelemhez pártolt Gyulaffy László, végezetül, l598-ban, ottjártakor, Abaffy-ház volt. Valószínűnek látszik, hogy a káptalani vá­rosrészben állott, és hogy díszes kiképzése, a befalazott síroroszlánok, római dom­borművek és feliratok, amelyek mellé még feliratos ajtókeret és — ugyancsak kőbe­vésett — klasszikus idézetek járultak, még XVI. század első felében élt tulajdonosa humanista ízlését dícsérik. Gyulaffy László 1564 és 1576 között volt a fejedelmi ta­nács tagja,[27] temetési zászlajára Kassai Zsigmond Dávid szerzett verset.[28]

Noha valószínű, hogy a ház 1598. évi tulajdonosa nem a Gömörben és Sza­bolcsban birtokos Abaffy-család valamelyik Miklós nevű tagja,[29] hanem az 1584-től fejedelmi tanácsos, 1600-ban elhunyt Apaffy Miklós küküllei főispán volt,[30] az épület helyének a meghatározása azért problematikus, mert az Apaffyak­nak három házáról tudunk Gyulafehérvárott: az elsőt Apaffi Gergely vásárolta az Olasz utcában, de ezt — valószínűleg nem éppen jószántából — Apaffi Miklós 1589-­ben elcserélte Kendi Ferenccel, annak a külvárosban, a Vinci utcában fekvő házáért, amelyet az utóbbi fejedelmi adományból kapott és amely a magtalanul elhunyt Nagy Mátéé volt azelőtt.[31] Apaffi Miklósnak csak Kendi Ferenc kivégzése után (1594) nyílt ismét alkalma arra, hogy ingatlant szerezzen a várban: ez az épület egy 1604-ből származó perirat szerint — „az Iesuitak Szent egi haza meogeot” állott, a felperes, Gyulafehérvári Szijártó Albertné házának szomszédságában.[32] Erre az épületre vonatkozik két későbbi adat is 1615-ből és 1620-ból.[33] Minthogy az előbb említett két ingatlannal kapcsolatban nem merül fel Gyulaffy Lászlónak, mint [31] korábbi birtokosnak a neve, csak az utóbbi lehet azonos azzal az igényes épülettel, amely Szamosközy és Istvánffy feljegyzéseiből körvonalazódik; a jezsuita templom­tól keletre, a collegium academicum későbbi épülete felé vezető házsor első épülete volt. 1711-ben már csak egy kerítésfal állott ott. Helyén ma az egykori főgimnázium épülete áll.

14. „in templo / aede majore” (CIL, III, 1070 = ZAGR 6; CIL, III, 1071 = ZAGR 5.)

Ezek a feliratok a székesegyházban állottak. Az épületet — megkülönböztetve a kisebbik templomtól, amely a reformáció előtt a dominikánusok kolostorához, korunkban pedig a jezsuitákéhoz tartozott, magyarul is „öreg” templomnak nevez­ték.

Nyugati kapujához Geréb László püspök helyeztette az 1070. számú feliratot.

15. „Ad forum in suburbio” (CIL, III, 1065, 1067).

A Szent Mihály-kaputól nyugatra elterülő püspöki váralja piacteréről van szó, amely közvetlenül a kapu előtt állott.

16. „Albae propter sacellum suburbanum” (CIL, III, 1067 = ZAGR 13).

A püspöki váralján két templom is állott: a reformáció előtt valószínűleg paro­chiális szerepet betöltő, temetővel és cinteremmel körülvett Boldogasszony templom, amelynek eredeti titulusára, egyéb adat híján, a koraújkori utcanévből s a piactér nyugati oldalán elfoglalt helyéből következtetünk — volt az egyik;[34] a má­sik, a hol plébániaként, hol körmeneti kápolnaként emlegetett Szent Miklós templom, amelyet 1418 táján alapított Upori István püspök. Az 1530-as évekig sze­repel a forrásokban. A reformáció után már nem említik, s helyére csak a Szent Mik­lós utca nevéből következtethetünk, amely a piactérről, a várfal mellett, dél felé nyílt.[35] A templom romos épületét valószínűleg az 1620-as években, a délnyugati bástya építésekor bontották le.

A tornyos és csak a XVIII. századi várépítéskor lebontott Boldogasszony templomba lehettek befalazva a CIL, III, 59* és 1111. számú feliratok.

Opitz Mártonnak a Monavius által átfogalmazott (?) adaléka „inter rudera sacelli prope arcem dirutam” zavarbaejtő (CIL, III, 1237), a valóságot inkább az előbbinek az „inter diruti sacelli saxa” (CIL, III, 1162) megfogalmazása látszik kép­viselni, amelyet — jellemző módon — Monavius „inter rudera prope arcem dirutam a(nno) 1623.” formában fogalmaz át. Ez a két felirat tehát a Szt. Miklós templomból származhat.

17. „in cella vinaria hospitalis” (CIL, III, 1083, 1139).

A Szt. Miklós templommal egy időben kért búcsúengedélyt Upori István a Szt. Lélek-ispotályra is.[36] 1459—61-ben említik előljáróját, István mestert.[37] A gyulafe­hérvári ispotályra vonatkozó következő, de Lazius működése utáni adataink a XVII. század elejéről származnak. Ezek szerint az ispotály a város nyugati szélén, az erdő és az Ompoly közelében, a Temető utca környékén állott.[38] Nem lehet eldönte­ni, hogy a XVI. században melyik épületről lehetett szó. Arra gondolunk mégis, hogy az épületváltoztatás csak a XVI—XVII. század fordulóján végbement pusztí­tással állhatott összefüggésben, így Lazius még a középkori ispotály borospincéjére utal adalékéban.

[32] 18. „in horto archidiaconi Colossiensis” (CIL, III, 1132, 1181 = SUPPL)

A vártól délre és keletre feküdt a káptalan birtokát alkotó váralja. Itt voltak a kanonoki kertek is. A vár déli fala mellett húzódott Megyericsei János kolozsi főesperes kertje, aki „sub aedicula” építtette be gyűjteményének római feliratos köveit. Ez a kert utóbb (1548 e.) Medgyesi Ferenc vikárius tulajdonába került, majd (1580 után) fejedelmi kertként emlegetik. A palota déli fala mellett, a védőárkon túl feküdt.[39]

19. „in suburbio ad fanum Valachorum” (CIL, III, 55*, 1103).

A vár déli oldalán, ugyanazon a telken két görög-keleti templom állott. A „ré­gebbi és kisebb templom” az 1550-es években épült, az újabbat 1594 után Vitéz Mi­hály vajda adományából emelték.[40]

20. „Albae Juliae in arca lapidea, quam nos ad molas divi Andreae piscibus dedicavimus" (CIL, III, 1229).

Az Ompoly vize legalább három malmot működtetett a korai újkorban. Ezek­nek egyike lehetett Szent András székesegyházbeli oltárának a tulajdona, amelynek haltartóját Megyericsei János római feliratos szarkofágból alakíttatta ki.


Gyulafehérvár és környéke 1711-ben, az új vár felépítése előtt.

1. Szt. György kapu; 2. Szt. Mihály kapu; 3. Fejedelmi palota; 3.a Préposti palota; 5. Jezsuita templom és kolostor; 7. A collegium academicum; 9. Armamentarium - Kendervár; 11. Gálffy-ház (?); 13. Gyulaffy-ház; 14. Szt. Mihály székesegyház; 15. Piactér; 16.a Boldogasszony templom (l711-ben: Szt. Mihály); 16.b Szt. Miklós utca; 18. Kolozsi főesperesi, utóbb fejedelmi kert; 19. Román templomok. Az alaprajz Giovanni Morando Visconti 1711. évi felmérésének a felhasználásával készült. A dolgozat­ban szereplő tételek sorszáma és a rajzon szereplő számok megegyeznek.



[1] Rusu, Mircea: Castrul roman de la Apulum şi cetatea de la Alba Julia. Anuarul Institutului de Istorie şi Arheologie 22(1969). 47—70; Kovács, Andrei: Construcţii patronate de Gabriel Bethlen. Cluj, 1984. 2.; Anghel, Gheorghe: Noi date în legătură cu vechea cetate medievală de la Alba Julia. Apulum 22(1985). 113—122.; Moga, Vasile: De la Apulum la Alba Julia. Fortificaţiile orasului. Bucureşti, 1987. 54—69.; Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. II. Bp., 1987. 155—157.

[2] Balogh Jolán: Kolozsvári kőfaragó műhelyek. XVI. század. Bp., 1985. 273—277.

[3] Kovács András: A gyulafehérvári Collegium Academicum. Korunk III. F. 1(1990). 1208—1210.

[4] Moga: i. m. 61—63. Ásatásai nem a porta praetoriát, mint véli, hanem a porta principalis dextrát tárták fel a vár (és a castrum) déli falának keleti harmadában. Ez, véleményünk szerint, kétségtelenné teszi a castrum kapuinak a rendjét.

[5] 1461. VII. 15., Kolozsmonostor. A gyulafehérvári kápta1an birtokainak határjárása: „. . . incipiendo a porta Capituli, quae communi vocabulo vocatur porta sancti Georgi . . . ” Bp., MOLt. Dl. 28852. Vö. Entz Géza: A gyulafehérvári székesegyház. Bp., 1958. 184/45. sz.

[6] XVI. század vége, Szamosközy István (?) feljegyzése: „Jacta sunt fundamentum et edificatum est propugnaculum Albense ante portam S. Georgii a capitularibus sacerdotibus a fundamentis erectum A(nno) D(omini} 1504, quod ex Capitularibus instrumentibus accepi”. Bp., MOLt. Dl. 24744. Az MTA Művészet­történeti Kutatócsoportjának gyűjtése.

[7] Vö. a vár 1687-ből származó olasz alaprajzának megfelelő részleteivel. Reprodukciója: Erdély története. Szerk.: Köpeczi Béla. Bp., 1986. 190.

[8] Cernavodeanu, Paul: Călătoria lui Pierre Lescalopier. Studii şi Materiale de Istorie Medie 4(1960). 452.

[9] „... iuxta hostium per quod dominus episcopus in ecclesiam intrare solet, et in suum redire palla­cium ...” vö. Entz, i. m. 181/26.

[10] Entz: i. m. 192/81.; Kovács: Construcţii. . . 3—4.

[11] Balogh: i. m. 273—278.

[12] Bethlen Miklós: Imádságoskönyve. Kemény János és Bethlen Miklós Művei. Szerk. V. Windisch Éva. Bp., 1980. 1026.

[13] Beke Antal: Az Erdélyi Káptalan Levéltára Gyulafehérvárt. Bp., 1892. 893. sz.

[14] Bethlen Miklós: Élete leirása magától. In: Kemény János és Bethlen Miklós Művei. 863.; Koncz József: A marosvásárhelyi ev. Ref. Kollégium története. Marosvásárhely, 1896. 166.

[15] Erdélyi és Hódoltsági jezsuita missziók. 1/2. 1617—1625. In: Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 26/2. Sajtó alá rendezte Balázs Mihály, Fricsy Ádám, Lukács László, Monok István. Szeged, 1990. 265—269.; 306—311.; 429—433.

[16] Balogh Jolán: Az erdélyi renaissance. Kolozsvár, 1943. 193—194.; Entz: i. m. 202/130.

[17] Entz: i. m. 204/146.; 201/126.

[18] Szádeczky Lajos: Kovacsóczy Farkas. Bp., 1891. 70.; Balogh: Kolozsvári kőfaragó műhelyek. 292.

[19] Báthory Zsigmond adománylevele. Gyulafehérvár, 1589. ápr. 5.: „totalem et integram domum lapideam intra muros hujus civitatis Albensis in vicinitate domorum armamentarii nostri ab una ac filiorum magnifici quondam Georgii Banffy Losonczy, partibus ab altera.”. Minthogy a fegyvertár a vár délkeleti sarkában állott, szomszédja csak a jelzett két oldalon lehetett. MOLt. Erdélyi Kormányhatósági Levéltárak. Az Erdélyi Káptalan Országos Levéltára. (F. I. 4.). II. Liber Regius Sigismundi Báthory. 407—408.

[20] Veress, Andrei: Documente privitoare la istoria Ardealului, Moldovei şi Ţării-Româneşti. VI. Acte şi scrisori (1600—1601). Bucureşti, 1933. 6. sz. 6—7. Gyulafehérvár, 1600. jan. 10.

[21] Kovács András: „Farkas az én nevem... ”. A Hét 14(1983). 2. sz.; Kovács: Construcţii... 4.;

[22] Imets F. Jákó: A régi Fejérvár fekvése és részei. Az Alsófehérmegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Társulat XI. Évkönyve 1898. 19—33.; Anghel, Gheorghe: Cetǎţile medievale de la Alba lulia. Apulum 13/1975. 245—275.; ez az azonosítás még kísért: Györffy: i. m. 152.

[23] Chronicon Fuchsio-Lupino-Oltardinum. Ed. Joseph Trausch. P. I. Coronae, 1847. 309—310.

[24] Gromo, Giovann’ Andrea: Compendio della Transilvania. Ed. Aurel Decei. Apulum 11(1946). 173—174.

[25] Balogh: i. m. 297.

[26] Bethlen Miklós: i. m. 895.

[27] Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata. 1540—1690. Bp., 1980. 27.

[28] Régi magyarországi nyomtatványok. Bp., 1971. I. 544. sz.

[29] Nagy Iván: Magyar családok. I. Pest, 1857. Csak a Bethlen Gábor hadjárataiban szereplő Miklóst ismeri.

[30] Trócsányi: i. m. 23.

[31] Gyulafehérvár, 1589. márc. 7. Báthory Zsigmond jóváhagyja és átírja radnóti Kendi Ferenc és ebesfalvi Apafi Miklós szerződését az előbbi kérésére. Ennek értelmében Apafi Miklós az atyja, Gergely által Olchardi Miklóstól vásárolt kőházát, Zólyomi Miklós háza és egy sikátor szomszédságában elcseréli a Kendi Ferenc által felajánlott, a falakon kívüli Vinci utcában fekvő házzal, amely a magtalanul elhunyt zentfalwai Nagy Mátéé volt. MOLt. F. 1. IV., II. Liber Regius Sigismundi Báthory. 296—299.; és uo. 1. Liber Regius Sigismundi Báthory. 256v.: Báthory Zsigmond 1584. szept. 22-én kelt adománylevelében Nagy Máté házát, amely az említett magtalan halálával a fejedelemre szállott, Kendi Ferencnek adomá­nyozza.

[32] Korábban, 1591-ben Apaffi Miklós szállást bérelt Kis János házában. Vö. Balogh: i. m. 294.; Gyulafehérvári Törvénykezési Jegyzőkönyvek. 1603—1616. Batthyaneum. Gyulafehérvár. Ms. IX. 166. 44v: 1604. aug. 30.

[33] Gyulafehérvár, 1615. nov. 20. Bethlen Gábor fejedelem beleegyezően átírja apanagyfalvi Apaffi György 1614. jún. 20-án kelt adománylevelét, melynek értelmében Kovácz Istvánnak, Bornemizza Tamas vicekomornyik szolgájának ad egy házhelyet „Giula Feieruarat, az magha haza vegheben, kinek eleotte vagion az Szaszucza, egy feleol pedigh mellette az kis kalastrom keo kerte.” Uo. F. 1. XI. VIII. Liber Regius Gabrielis Bethlen. 105. f. Pozsony, 1620. nov. 9. Bethlen Gábor fejedelem megerősíti és átírja titkára, Bölöni Gáspár 1620. jún. 12-én Gyulafehérvárott kelt végrendeletét, amelyben az — egyebek között — gyulafehérvári házáról „vicinitatibusque domorum, ab una, generosi Georgii Apafi, ab altera vero partibus domus cusoriae plateaque Sz. Gyorgy kapu ucziaia vocata. . . ” rendelkezik. Uo. X. Liber Regius Gabrielis Bethlen. 197v—198r.

[34] Gyulafehérvár, 1583. május 2.: uo. F. I. III. l. Liber regius Sigismundi Bathory.; Batthyaneum Ms. IX. 166.: 1604. febr. 11-i perirat, a város 1603. évi égésével kapcsolatban említi a templom cintermét, tornyát és sekrestyéjét. A tornyot Szamosközy István: Történeti maradványai. III. Bp., 1877. 50. is említi „Bekes-torony” néven. Visconti térképén már a jezsuiták által adott új titulusa szerepel: „Chiesa di S. Michele a P(ad)ri Gesu(iti).”

[35] Entz i. m. 200—201. 114—124. jzet.; 1607. szept. 7. Gyulafehérvár: „in platea Zent Miklos uczaia vocata”. MOLt. F. I. VII. IV. Liber regius Sigismundi Rákóczy. 149v.

[36] 1417. IV. 27. Konstatz: „Supplicatio Stephani, episcopi Transi/vaniensis, de indulgentia ecclesias domus Pauperum Sancti Spiritus ac parochialem Beati Nicolai Confessoris in Albagyula, per ipsum constructas, visitaturis.”. Vö. Lukcsics Pál: XV. századi pápák oklevelei. Bp. 1931. I. 72. sz: Entz i. h.

[37] Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei. 1289—1556. I. Bp., 1350. sz.: 1459. V. 18.; 1349. sz.: 1459. V. 16; 1620. sz.: 1461. szept. 17. Nyilván a Szt. Miklós kápolna közelében, a várfal mellett kellett állnia. Talán azonos azzal a „xenodochium ab olim Sancti Stephani nuncupatum”, amelyet 1581. jan. 16-án említenek a Piaczzegh utcában Gyulafehérvárott, a várfalon belül (!). MOLt. F. I. I. 1. Liber Regius Christophori Bathory. 8v-l0r.

[38] Batthyaneum. Ms. IX. 166. 190v.: 1615. júl. 10.

[39] A 37. jegyzetben említett 1581. évi oklevélben rögzített csereügylet másik eleme: Bánffy György allodiális telke, amelyet a várfalakon kívül keletről a fejedelem halastava, nyugatról a fejedelem kertje, északról a közút, délről pedig a román püspök háza határol. A román püspök háza az 1711-es térképen jelzett két román templom közelében állott, így a fejedelmi kert csak az említett helyen feküdhetett.

[40] Moisescu, Cristian: Consideraţii asupra tipologiei monumentelor dispărute ale mitropoliei Bălgradului. Studii şi Cercetări de Istoria Artei 19(1972); Kovács, Andrei: Date noi privind viaţa Zamfirei, fiica lui Moise-vodă. Anuarul Institutului de Istorie şi Arheologie din Cluj-Napoca 28(1985—1986).